A rádiós műsorszórás megjelenéséstől kezdve a rádió egyre népszerűbb, majd nélkülözhetetlen, hírközlő, szórakoztató és művelődést szolgáló médiává vált. Nem véletlen, hogy a politikai propaganda kedvelt eszköze is lett.

Ahhoz azonban, hogy a rádió a kommunikációt forradalmasító potenciálját kibontakoztathassa, minden háztartásba el kellett azt juttatni – ahogyan ma a (szélessávú) internetet. Az 1938 februárjában javasolt Néprádió program Magyarországot közelebb kívánta juttatni e célhoz.

A rádiótechnológia óriási sebességgel fejlődött a 20. század elején. Az információk rádiótávirat formájában való, eleinte elsősorban katonai célú, továbbjuttatásától indulva a rádió a műsorszórás megjelenésével bontakoztatta ki a kommunikációt forradalmasító képességét, az egyesült államokbeli Pitsburgh-ben 1920-ban létesített első, hosszúhullámon sugárzó rádióállomással. A rádióállomások száma gyorsan növekedett, s a frekvenciákért éles harc bontakozott ki. A rövidhullámú műsorszórás bevezetése jelentette a megoldás egyik útját, a frekvenciák elosztására vonatkozó nemzetközi megállapodások a másikat.

 

Magyarországon jelent meg az egy központból történő elektromos műsortovábbítás első formája. A Telefonhírmondó 1893-tól továbbította előfizetői számára a híreket, élőzenét színházakból és éttermekből, s még vidéki adásokat is. A rádiós műsorszórás azonban későn, 1925 decemberében indult. Innentől az adóállomások kapacitása és a stúdiók berendezése is lendületesen fejlődött, eközben a műsorszerkesztés egyre professzionálisabbá vált, a rádióban való megjelenés presztízse nőtt. Az 1933-ban Lakihegyen megépített adó Európa három legnagyobb kapacitású adója között volt. E nagy kapacitású adó és négy vidéki közvetőállomás segítségével végre a két magyar program, a Budapest I és II az egész országban jó minőségben fogható volt. Az adókat a Tungsram egykori mechanikai osztálya, az International Standard Electric Ltd. és a Tungsram tulajdonában levő Standard Villamossági Rt. és a MÁVAG, a MÁV gépgyára építette.

A rádiókészülékek azonban drágák voltak; az előfizetési díj és a villamos energia különösen vidéken magas ára határt szabott a rádió terjedésének. Ezért különösen vidéken, ahol a villamosítás előrehaladása lassú, a vétel minősége pedig változó volt, a rádió igen messze volt attól, hogy eljusson minden háztartásba: 1929-ben 1000 lakosra 31 készülék jutott, s még 1938 elején is csak 42. 1929-ben az előfizetők 36 %-a élt Budapesten, 1938-ban még mindig 34,6 %-uk.

 

Az 1938 elején javasolt, a hasonló német program mintáját követő Néprádió program egy egyszerű, elsősorban a két magyar adót fogni képes készüléket kívánt széles közönség számára elérhetővé tenni. A Kereskedelmi Minisztérium megfizette a készülékek önköltsége és eladási ára közötti differenciát a négy készülékgyártónak, az Orion márkanévű rádiókat készítő, a Tungsram tulajdonában levő Magyar Wolframlámpagyár Kremenezky János Rt.-nek, a Standardnak, a Magyar Philips Műveknek és a Telefunken magyar leányvállalatának. Két hullámban, 1938 novemberében és 1939 februárjában 45.000 készülék került a program keretében piacra; a vevők részletre fizettek. A rádióelőfizetők számának jelentős nöekedése ellenére még legalább további 85.000 készülékre volt igény. Azonban a Néprádió program majd csak a Magyar Népköztársaság idején indult újra, a második világháború után.

Képek:

Néprádió 1939, forrás: www.radiomuseum.hu/orion011.html

Fiatal hölgy néprádióval, Budapest 1949. Fényképész: Reményi József. Köszönet Varga Imréné Reményi Erzsébetnek a kép felhasználásának engedélyezéséért 

16 TOVÁBBI CIKK OLVASÁSA

Tovább a Hírek oldalra