Együttműködési megállapodást kötött a hazai repülőgép karbantartási piac egyetlen 100 %-ban állami tulajdonú cége, az Aeroplex Közép-Európai Kft. és az innovációs technológiai magyar multivállalat csoport, a Tungsram.

Az együttműködés új lehetőséget nyit a Tungsram számára, ahol már nem csupán hajtómű alkatrészek javítására korlátozódik a tevékenysége, hanem bekapcsolódik a reptéri karbantartás ellátási láncába.

A Tungsram egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy kapacitásainak kihasználása érdekében másfél millió dolláros beruházással új részleget hoz létre, a kisvárdai gyárában. Az új részleg repülőgép-hajtómű alkatrészek karbantartását végzi. A vállalat új belépőként a repülőgép-iparágba folyamatosan bővíti a portfólióját és új lehetőségeket keres. Ilyen lehetőség az Aeroplex-szel kötött megállapodás is, amely hosszas előkészület után valósulhatott meg. Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásával elindul a Tungsram első saját telephelyén kívüli tevékenysége is a repülőgép-karbantartásban.

„Az állami tulajdonú Aeroplexnek kiemelten fontos a Tungsrammal kötött stratégiai együttműködés, hiszen egymás támogatásával erősítjük a hazai repülőgép-iparágat, ezzel új munkahelyeket teremtve” - mondta Demény Árpád, az Aeroplex ügyvezető igazgatója. „A közös munka célja a hatékonyság és a minőség növelése mindhárom üzletágunk tevékenységénél, magasan kvalifikált szakemberek segítségével. A stratégiai partnerkapcsolat ötvözi az Aeroplex repülőgép-karbantartás terén és a Tungsram gyártás területén szerzett tudását és tapasztalatát. Az együttműködés új, kibővült portfóliót hoz létre, amely további hozzáadott értéket jelent a meglévő és jövőbeni partnerek, projektek elnyerésében és kiszolgálásában. A partnerség nem csak a korábban már említett hazai, hanem a nemzetközi repülőgépipar új szegmensét nyitja meg mindkét vállalat számára.”

A Tungsram szisztematikusan épített fel új, jövőbiztos, magas hozzáadott értékű megoldásokat az újra függetlenné válása óta eltelt két évben” - tette hozzá Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója.  “Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az autóipari tanúsítványokkal minősített folyamataink és képzett embereink révén a repülőgépipar sztenderdjeinek is megfeleltünk. Ezt bizonyítja az európai légügyi hatóság által jóváhagyott karbantartói engedélyünk (EASA Part 145). Nagy szerencsénk van, hogy itthon találtunk olyan professzionális partnerre, mint az Aeroplex, akivel képességeinket kölcsönösen kiegészíthetjük és létrehozhatunk egy erős, globálisan is versenyképes repülőgépipari klasztert Magyarországon.”

Aeroplex Közép-Európai Kft.

 Az Aeroplex Kft. 1992-ben jött létre, repülőgép karbantartó bázisként Budapesten. Ma már egy erős, önálló gazdasági társaság, amely 2016 óta folyamatos pozitív eredményeket elérve, töretlen bizalmat kapva, ismét piacképessé vált. Társaságunk - a menedzsment és a mögötte álló (mára 500 főt meghaladó) teljes személyi állomány támogató munkájának köszönhetően - egyértelműen növekvő pályán halad előre.  A vállalat tavalyi eredménye meghaladta a 500 millió forintot, és az idei év is a tervek szerint alakul. Az újratervezés egyben egy operatív kultúraváltást is jelentett, ami a cégben rejlő és a múltból hozott szakmai tudást ötvözi az eredményközpontú szemlélettel.

www.aeroplex.com

51 TOVÁBBI CIKK OLVASÁSA

Tovább a Hírek oldalra