Budapest, 2020. április 28. - A Tungsram munkahelyeket megvédő akciótervet jelentett be dolgozóinak hétfőn, mivel a koronavírus-járvány miatt a vállalatcsoport az év legnehezebb negyedévére készül.

“Számunkra a munkatársaink egészsége az első, a munkahelyek megóvása, , megélhetésük biztonsága pedig ugyanígy fontos – hasonlóan a kormányzati szándékokhoz a válság idején”, -  hangsúlyozta Jörg Bauer elnök-vezérigazgató. “Ennek megfelelően olyan döntéseket hoztunk, amelyek révén minden dolgozónk egyenlő mértékben osztozik a súlyos válsághelyzet okozta terheken, sőt, a magas fizetésűek jobban kiveszik a részüket. Ezek döntések nem változtatnak vevőink, beszállítóink és üzletfeleink iránt vállalt elkötelezettségeinken.”

Az elnök-vezérigazgató elmondta, úgy kalkulálnak, hogy a második negyedévben 30-40 százalékkal visszaeshet a fényforrásgyártásból és -forgalmazásból származó bevétel, ez lesz tehát a legnehezebb időszak, de a válság negatív hatásai várhatóan egész évben érződni fognak. Jörg Bauer jelenleg úgy látja: 2021 januárjától kerül vissza a tervezett pályára az értékesítés.

Erősítheti viszont a befektetők, hitelező bankok és üzleti partnerek bizalmát, hogy a Tungsram történetének legnagyobb megrendelését kapta a múlt hét végén a Közel-Keletről (ennek részletei egyelőre üzleti titoknak számítanak).

A bevételkiesés miatt azonban a vállalatnak csökkentenie kell költségeit, így a menedzsment olyan tervet dolgozott ki, amely megszorításokkal jár, de a koronavírus-járvány miatti elbocsátásokra nem kerül sor.

Az intézkedések között a legfontosabbak: Tungsramnál elmaradnak az április 1-től megállapított fizetésemelések az állomány mintegy 25 százalékát kitevő szellemi munkavállalók számára, valamint az év hátralévő részében nem lesznek már cafeteria kifizetések. A vállalat három hónapra, azaz májusra, júniusra és júliusra 20 százalékkal rövidebb, tehát 32 órás munkaidőt vezet be minden magyarországi, szellemi munkavállalója számára. A menedzsment a jó példával elöljárva még többet vállal: a felsővezetők számára a teljes munkaidő megtartása mellett is átlagosan 25 százalék lesz a bércsökkenés.

Országonként eltérő takarékossági intézkedéseket is bevezet a Tungsram külföldi leányvállalatainál, ezek esetében a 20 százalékos munkaidőcsökkentés lesz a minimum, de a konkrét lépéseket az adott ország támogatási programjai, jogi lehetőségei határozzák meg.

A koronavírus okozta új gazdasági helyzettel kapcsolatban Jörg Bauer elmondta: több olyan fejlesztés is zajlik aTungsram berkein belül, amelyek a járvány idején fontossá vált problémákra kínálnak megoldást például az egészségügy, közintézmények, nyilvános létesítmények, élelmiszerellátás számára. Ezek piaci bevezetése és bejelentése hamarosan várható.

A vállalat február óta készült különböző forgatókönyvekkel a járvány elterjedésére, és mindig a kormányzat és a WHO előírásait követve hozta meg intézkedéseit a dolgozók egészségének érdekében. Így a gyárban munkát végzők maszkot kaptak, saját gyártású fertőtlenítők és kötelező hőmérséklet-mérés fogadják a belépőket, az irodai dolgozók pedig március közepe óta home office-ban dolgoznak.

50 TOVÁBBI CIKK OLVASÁSA

Tovább a Hírek oldalra