Az ügyfél

A Tennis de Flaujac teniszpálya Flaujac-Poujolsban helyezkedik el Dél-Franciaországban.

Az elvárások

A Flaujac teniszpályára megannyi teniszjátékos jár, különböző klubok tagjai és teniszrajongók egyaránt. A pálya 8,5 méter magas, 36 méter x 18 méter alapterületű. Fontos volt, hogy a lehető legjobb fényviszonyokat nyújtsuk a játékosoknak, hogy a játékukra tudjanak koncentrálni, minél kényelmesebb körülmények között. Ez még inkább lényeges azoknak az embereknek, akik gyakran, akár heti több alkalommal is játszanak.  

A második cél az energiafogyasztás csökkentése volt, hogy a Flaujac teniszpályát energiatakarékos, modern és felelős sportlétesítmény legyen. Ehhez kevesebb világítótestet kellett felszerelni, amik kevesebb energiát fogyasztottak, azonban magasabb minőségű fényt tudtak adni.

Ezek mellett a lámpatest ellenállását is figyelembe kellett venni, mivel nagy esély van rá, hogy edzés vagy meccs közben eltalálja egy teniszlabda.

A toulous-i Lampe Service Eclairage-t bízták meg a kivitelezéssel. A vállalatnak nagy tapasztalata van világítástervezésben és világítási projektek létrehozásában, emellett pedig jól ismeri a korábbi GE Lighting, a mostani Tungsram termékeit is.

A megoldás

Az igények azonosítása után a Lampe Service Eclairage-vel együttműködve hamar meglett az ideális megoldás: az AHIX lámpatest. Ezt a lámpát gyakran javasolják sportlétesítményeknek (ipari, karbantartási, logisztikai területekre és autóparkokba is ajánlott többek között), mivel fényvisszaverő optikai technológiával rendelkezik, valamint optikai rugalmassága és megbízhatósága is fontos.

Ebben a projektben az AHIX melletti döntés főbb érvei a 31570 lumen (250 W-os fogyasztásra), ami 126 lm / Wattot jelent, 1. osztályú 66 IP-besorolással 14 kg-os súly esetén. 4000K hőmérséklet 70CRI esetén, IK08 ütésállóság, a projekt körülményeihez igazítva.

Az L80> 110 000 óra élettartamával az AHIX az A ++ kategóriájú energiahatékonysági osztályba sorolva hosszú távú kapacitást biztosít ezekben a kihívásokkal teli körülmények között.

A környezetre való tekintettel a választott megoldás az AHIX with Extra Wide Flood (AEF) volt az optimális megvilágítás érdekében.

Eredmények

Az AHIX termékünk segítségével a lámpatestek számát csökkenteni tudtuk köszönhetően a magas lumen kapacitásnak és az Extra Wide Flood optikának, így 16 világítótest elég volt, hogy az egész teniszpályán a   lehető legjobb fényviszonyok legyenek.

A játékosok számára a körülmények javultak, kényelmesebbé és modernebbé vált a pálya, amelyben nagyobb biztonságban érezhették magukat.

A projekt segített csökkenteni az energiafogyasztást, körülbelül 400 W-ról 250 W-ra, és korszerűsítette a teniszpályát a sokoldalú LED lámpatestünkkel.

Esettanulmány galéria

58 TOVÁBBI ESETTANULMÁNY OLVASÁSA

Vissza a listára